Schmitz Cargobull története
Származási hely
-
1892 - Franz Heinrich Schmitz a cégalapító
1892 Franz Heinrich Schmitz, átvette apjától a kis falusi kovácsműhelyt Altenberge im Münsterland településen és ezzel megteremtette napjaink vezető pótkocsigyártó vállalatának az alapjait. A vámállomással rendelkező Altenberge település a „Holländischen Chaussee” útvonalon fekszik. Göröngyös utak vezettek hegynek fel és le. Manapság az ilyen kereskedelmi akadályok minden logisztikus számára maga a rémálom. Minden „Schmitziánus” elődünknek jól jött a megoldás. Az utazók megpihentek egy kicsit és Franz Heinrich Schmitz gondoskodott róla - már akkor is kidomborodott az ügyfél és szerviz orientáltság - a patkókról és megsérült abroncsokról a lovas kocsik fakerekein.

-
1935 - A pótkocsigyártás kezdete
Schmitz 1935-ben építette meg első pótkocsiját. Németországban egyre nagyobb jelenőségű lett a haszongépjármű ipar , ezért a Schmitz-pótkocsik teljes egészében a felépítmények és pótkocsik szakterületére koncentrált.

-
1940 - Josef und August Schmitz
Az 1940-es években a fiai Josef és August Schmitz vették át a kormánykereket. Josef Schmitz irányította a gyártást és a legbonyolultabb problémákra is megtalálta a megoldásokat illetve folyamatosan továbbfejlesztette a termékpalettát. August Schmitz az értékesítéssel foglalkozott, ő kereste fel az ügyfeleket és a beszállítókat.

-
1970 - A Schmitz család és Hoffmann úr
Az 1970-es években a harmadik generáció vette át az irányítást. Dr. Heinz Schmitz közgazdász és Peter Schmitz mérnök és konstruktőr irányították a vállalatot. Az egyre magasabbra ívelő vállalatnak szüksége volt egy az értékesítésben jártas szakemberre. Így lépett be a vállalatba 1974-ben Bernd Hoffmann aki átvette az értékesítési feladatokat.

-
1980 - átköltözés Altenberge ipari parkjába
Az értékesítési stratégiák sikeresek voltak; a forgalmazás számai emelkedte, így nagyobb gyártási területre volt szükség. Az Altenbergben rendelkezésre álló törzsgyár gyártási kapacitása már szűkös volt. 1980-ban érkezett el a gyártás áttelepítésének az ideje. A Schmitz-pótkocsik a korszerű szabványnak megfelelő új gyárat épített Altenberge ipari parkjában.

-
1998 - A kék elefánt
A vállalat értékesítési mutatói erősen emelkedtek és a Schmitz-pótkocsik kiléptek a nemzetközi színtérre. A német „pótkocsi” szó más nyelven nem érthető és az umlautos „ä” miatt nehéz kiejteni. Ezért ezt az érthető „Cargobull” műszóra cseréltük le. A „Cargo” a rakományt a „bull” a kék elefántot jelenti. 1998. decemberében a Schmitz-pótkocsik hivatalosan, nemzetközi szinten elfogadottan a Schmitz Cargobull márkanevet vette fel.

-
2017 - Schmitz Cargobull celebrates 125th anniversarySchmitz Cargobull celebrates its 125th anniversary in the 2017/2018 financial year, writing a lasting success story in the world of transport. Since 1892, the company has grown from a blacksmith's shop to Europe's leading trailer manufacturer. The anniversary year will be celebrated in national events at Schmitz Cargobull locations across Europe from September 2017.

A Schmitz Cargobull története
Mut
-
1950 - A „termoszkocsik” térnyeréseAz 1950-es évekkel betör egy dinamikus évtized.
A gazdasági csoda a Schmitz-pótkocsi számára is ragyogó felemelkedést és erős forgalmi mutatókat hoz. Új dolgok a kínálatban: Hűtőkocsik a temperált szállítmányok szállítására, ezek az un. termoszkocsik.
-
1955 - A sorozatgyártás indulása
Kezdettől fogva érvényesül az ügyfelek elvárásainak az innovatív megközelítése, de emellett a gyártás is folyamatos fejlesztésen megy át. Az egyik első nagy megbízást a Deutschen Bundespost adja, ami a Schmitz-pótkocsi számára közvetlen új képességek kialakítását igényli. Ezzel a megrendeléssel a Schmitz-pótkocsi belép a sorozatgyártásba. A telefonoszlopok szállítására kifejlesztett speciális pótkocsit úgy alakították ki, hogy kettes kötegekben helyezhetők el és kocsirakományként állíthatók össze a továbbszállításhoz.

-
1973 - A tartálykocsik ideje
Amikor az olajkitermelő országok 1973-tól nagy járműflottákat rendelnek, a Schmitz pótkocsi évről évre kétszámjegyű növekedési mutatóval tűnik ki. Tartálykocsik százait de hűtő felépítményeket is rendelnek a Közel-Keletről. Egyre inkább terjed a sorozatgyártás. Az 1980-as évek vége felé a Schmitz-pótkocsi termék kínálatában megjelennek a tartálykocsik is.

-
1984 - „The great man made river” - ProjektA Schmitz-pótkocsi azon kevés gyártók egyike, akik a 4.000 km hosszú líbiai vízvezeték csővezetékek építéséhez is szállíthatott mélyrakterű rakodót. Líbiában a nagy városok lakosságának sürgősen tiszta ivóvízre volt szüksége. A csaknem 300 Schmitz alacsony rakterű rakodóval Líbia a napi 6 Millió km3 kapacitású vízvezeték hálózatával időben elkészült és a lakosság számára biztosított volt az ivóvíz ellátás. Azt mondják, a projekt a világ 8. csodája.

-
1994 - dobozos, billencs, oldalfüggöny ponyvás jármű, konténer
A „Növekedés lemondással” stratégia megvalósul. A pótkocsi gyártó a négy legnagyobb keresletű járműsorozatra koncentrál: Ponyvás félpótkocsik, dobozos járművek, billencsek és konténeralvázak. Így az előző termék skála sokszínűsége 20%-ával, a piac 80%-a lefedhető.

-
1999 - A Schmitz Cargobull Litvániában
1999-ben a Schmitz Cargobull átveszi a litvániai Panevežys városában lévő üzemet. Ezzel az üzemmel a vállalat most már Kelet-Európában is képviselteti magát. Panevežys a Schmitz Cargobull legnagyobb külföldi telephelye. A 325 dolgozóval dobozos félpótkocsikat, ponyvás járműveket és FERROPLAST paneleket gyártanak.

-
2002 - A Schmitz Cargobull Spanyolországban
A spanyol és portugál piacon a jelentős forgalomnövekedés arra ösztökélte a Schmitz Cargobull vállalatot, hogy Zaragozában (Spanyolországban) építse fel új gyárát. Ott vagyunk, ahol az ügyfeleink. Jelenleg a spanyolországi Schmitz Cargobull gyárban 161-en dolgoznak, és gyártják a dobozos félpótkocsikat és az oldalfüggönyös ponyvás félpótkocsikat.

-
2017 - A Schmitz Cargobull Törökországban2017 áprilisában megkezdődött az oldalfüggönyös ponyvás félpótkocsik gyártása Törökországban, Adapazariban. A dobozos félpótkocsik és billencsek gyártása még ebben az évben megkezdődött. A Multi-Production-Plant hivatalos megnyitása a jubileumi év októberében történt. A modern gyártósorokkal és a szolgáltatások széleskörű kínálatával a Schmitz Cargobull Dél-kelet Európában is képviselteti magát.
-
2019 - Schmitz Cargobull Australia
In 2019, our factory in Melbourne (Australia) was opened. Here we have been producing our cooling units and box bodies.

-
2021 - Schmitz Cargobull Great Britain
In 2021, our factory in Manchester (Great Britain) was opened. In addition to our curtainsider semi-trailers, we have also been producing the S.KO PACE SMART since November 2021. The fully modular dry freight semi-trailer is particularly suitable for our British and Irish customers and has been adapted to their customer needs.

-
2022 - New expanded plant in Zaragoza
The new plant for curtainsiders, reefer semi-trailers and dry freight semi-trailers covers a total area of around 104,000m2. About 20,000m2 will be used for production and logistics, office space and for the delivery of new and used vehicles. In the new assembly facility, Schmitz Cargobull produces curtainsiders S.CS, reefer semi-trailers and dry freight semi-trailers S.KO with a capacity of 60 units/day (20 units per shift) on just one production line. Schmitz Cargobull invested around €16.6 million in the new production facility. A hi-tech photovoltaic system supplies the energy for the new production site.

-
2023 - Joint Venture "Cargobull North America"
Two market leaders combine their know-how: Schmitz Cargobull and the US trailer manufacturer Utility Trailer Manufacturer Company LLC have founded a joint venture - "Cargobull North America" (CBNA). As a first step, the partners have developed two transport refrigeration units (TRUs), based on the Schmitz Cargobull S.CU. The 625 Hybrid and 655 MT (Multi Temp) are specially designed to meet the strict emissions requirements of California. The units come equipped with Schmitz Cargobull’s TrailerConnect® telematics system, which is exclusively installed in Utility Trailer's refrigerated trailers.
From left: Jeff Bennett (CEO, Utility Trailers), Andreas Schmitz (CEO, Schmitz Cargobull), Steve Bennett (COO, Utility Trailers), Norbert Flacke (Managing Director, Cargobull Cool) -
2024 - Strong together in lightweight construction: partnership with Berger Fahrzeugtechnik
Schmitz Cargobull and Berger Fahrzeugtechnik - a recognised technology leader in the lightweight construction segment - are combining their strengths in a strategic partnership. The aim of the collaboration is to offer customers innovative vehicle solutions that create real added value by combining their expertise. Together, the two companies are meeting the growing demands of the market and increasing competitive pressure and are tapping into new potential for sustainable growth.

-
2024 - Partnership with AGS
In June 2024, Schmitz Cargobull acquires a majority stake in the Spanish company Atlantis Global System (AGS). AGS offers holistic temperature control for efficient and centralised cold chain management in real time, from the refrigerated warehouse to the transporter for the last mile. The AGS telematics system is being further developed in order to proactively meet the increasing demands of the logistics sector.

From left: Marnix Lannoije (CTO, Schmitz Cargobull), Rafael del Pino (CEO, AGS), Andreas Schmitz (CEO, Schmitz Cargobull), Stefan Grawe (Head of EG Development Project Management) -
2024 - Schmitz Cargobull & GRW take over Van Hool trailer business
April 2024 - With the takeover of Van Hool's trailer business by GRW as majority shareholder and Schmitz Cargobull, a comprehensive product portfolio of silo and tanker vehicles is available to choose from.

-
2025 - New partnership in vehicle construction: GT Trailers
March 2025 - Schmitz Cargobull and GT Trailers combine their strengths and expertise in technology, design, production and sales of truck bodies and trailers with galvanised chassis. Both companies stand for the highest standards of quality, reliability and innovation. The partnership results in an expanded product portfolio from which customers benefit directly - with customised solutions for a wide range of transport requirements.

From left: Agata Duliniec (CEO, GT-Trailers) and Andreas Schmitz (CEO, Schmitz Cargobull) -
2025 - Cooling expertise in India: Sub Zero Insulation Technologies
August 2025 - Schmitz Cargobull acquires a stake in Sub Zero Insulation Technologies (SZIT). The Indian company SZIT is one of India's leading manufacturers of refrigerated and dry freight bodies. The aim of the partnership is to provide high-quality transport solutions across India and beyond to improve efficiency within the cold chain and reduce waste through spoilage and energy loss.

Emberek
-
1936 - A kollektíva közös fényképe
Heinrich Schmitz cégalapító a 80 születésnapján. Születésnap az összegyűlt kollektívával Ő annak idején kb. 75 dolgozónak adott munkát a vállalatban. A fiai, August és Josef Schmitz időközben átvették a vállalat vezetését.

-
1936 - 2017 Folyamatosan növekszik a munkatársak számaA Schmitz Cargobull munkatársainak a száma folyamatosan emelkedik. Kezdetben egy kis családi vállalkozás volt, manapság pedig a Schmitz Cargobull Münsterland legnagyobb munkaadója, és egész Európában jelen van.

-
2017 - A Schmitz Cargobull AG családi tanácsaA Schmitz és Hoffmann családi szálakat napjainkban ők kötik össze: Andreas Schmitz, Bernhard Schmitz és Dirk Hoffmann. A vállalat legfontosabb döntéshozó grémiuma a családi tanács. Ő határozza meg a Schmitz Cargobull AG stratégiai keretfeltételeit.

-
2025 - Board of Management of Schmitz Cargobull AG
The Management Board of Schmitz Cargobull AG: from left: Marnix Lannoije (CTO), Andreas Busacker (CFO), Andreas Schmitz (CEO), Ralf Kleideiter (CSO) and Dr. Günter Schweizer (COO)

Leistung
-
1937 - A Schmitz-SpuraggregatAz első és legsikeresebb szabadalom a „Schmitz-Spuraggregat” volt.
A Schmitz-pótkocsik 1937-ben kiemelkedő műszaki tulajdonságaikkal keltettek széleskörű érdeklődést. A „Schmitz-Spuraggregat”. a háromtengelyes pótkocsik számára kifejlesztett kényszerkormányzott hátsó tengelyt 1937-ben Berlinben az IAA kiállításon mutatták be első alkalommal. Az új fejlesztéssel a Schmitz-pótkocsik a szakemberek körében innovatív megoldásnak számítottak, és ez jelentősen befolyásolta a vállalat felemelkedését.
-
1978 - Iránymutató járműszigetelésA Schmitz-pótkocsik 1978-ban szabadalmaztatták a FERROPLAST paneleket, ami a hűtődobozok kimagasló szigetelési tulajdonságairól gondoskodott. Ezzel a vízválasztó technológiával a Schmitz-pótkocsik a hűtő készülékes gépjármű gyártók egy sor problémáját oldották meg. A gőzdiffúziós tömör panelek gazdasági sikere az egyébként szokásos üvegszál megerősítésű műanyaggal szemben az értékesítési mutatókban egyértelműen visszatükröződik. Ezzel a Schmitz Cargobull dobozos félpótkocsik piaci részaránya Németországban 70 százalék fölé emelkedett.

-
1993 - Állítható magasságú felépítményFLEXOS –Változtatható pótkocsi magasságok a változó felkapcsolódási magasságokhoz.
Az egyes országok a legtöbb esetben különböző szállítási megoldásokat követelnek meg. A FLEXOS technológiával a Schmitz Cargobull megalkotta az állítható magasságú felépítményt, ami az egyes országok különböző követelményeinek is megfelel.
-
1999 - Az alvázak hegesztéses korszaka befejeződöttAz innovatív MODULOS rendszer bevezetésével véget ért az alvázak hegesztéses korszaka.
Az alvázakat mostantól már nem hegesztik, vagy szegecselik vagy csavarozzák, hanem zárógyűrűs csapokkal erő- és formazárt módon kötik össze. Ennek az illesztéstechnikának köszönhetően az egyes alkatrészek szegmensenként előre legyárthatók, bevonatolhatók, anélkül hogy megrongálódna a korrózióvédelem az összeillesztésnél.
-
2004 - A pótkocsi telematikaA pótkocsi telematika áttekintést nyújt az áruszállításban. A Schmitz Cargobull a pótkocsigyártók első egyike volt, aki saját telematika rendszert indított útjára. Ez az autark üzemi rendszer minden a pótkocsi minden üzemgazdasági adatát jelenti. A helyadatok átvitelétől, a futásteljesítménytől, a fékek állapotától, és az abroncsnyomástól kezdve egészen az esedékes karbantartási költségekig. A TRAILERCONNECT® segítségével az adatok révén a teljes flottáról maximálisan átlátható képet kap.

-
2010 - Gyors - erős - kevés karbantartásA SPEED CURTAIN ponyvarendszer 35 másodpercen belül nyitható ki vagy zárható be és ezzel minden ezt megelőző ponyvarendszernél gyorsabb.
A klasszikus tolópanelekkel ellentétben a SPEED CURTAIN felső és alsó vezetést kap, ezért nagyon gyors, erős és kevés karbantartást igényel. Ezenkívül a panelzárak nehézkes nyitása elmarad, és a felső és alsó rögzítéssel jobban átvihetők az erők, ami megint csak a rakományrögzítés előnyére válik. A SPEED CURTAIN értékes perceket jelent a járműpark rugalmasabb és hatékony tervezése szempontjából, és ezeken túl a munkabiztonságra is kedvező hatással bír. A vezetőnek a be- és kirakodásnál nem kell belépni a raktárba és az integrált mikrorakoncák megakadályozzák a leeső rakoncák és rátét lécek okozta sérülés veszélyét.
-
2012 - Komplett megoldás a temperált szállítás számáraA Schmitz Cargobull volt az egyedüli pótkocsi gyártó, aki saját hűtő készüléket fejlesztett ki, és ezzel a hűtött áruk fuvarozásához megbízható teljes rendszert kínál a piacon. A saját fejlesztéssel a Schmitz Cargobull új mértéket jelölt ki a hűtött termékek szállítása területén. Csekély energiafelhasználás, a legnagyobb pontosság a hőmérséklet szabályozásban, és az összes részegység hosszú élettartama, ezek a Schmitz Cargobull hűtőkocsik alapvető tulajdonságai.

-
2014 - Nagyobb modularitás, rugalmasság és biztonságAz új pótkocsi generáció mérföldkő a stabilitás és kezelés szempontjából. Az alváz, a felépítmény és a felszerelés kiváló minősége gondoskodik a szállítási feladatok akadálytalan lebonyolításáról, egyben a siker tényezője a logisztikai ágazatban. A GENIOS tökéletesen egymásra hangolt modul elemek, amelyeket a járműveken túlnyúlóan lehet kombinálni. A futómű, az alváz és a felépítmény különböző moduljaival széleskörű változatosság alakítható ki, a rendkívül modern gyártás precizitásával és gyorsaságával ötvözve.

-
2018 - S.KO COOL SMART
Az alacsony teljes üzemeltetési költségek hosszútávon gazdaságossá teszik az S.KO COOL SMART dobozos félpótkocsit. A szállítmány számára maximális biztonságot nyújt, gondoskodik a temperált szállítmány biztonságos kezeléséről és a rámpákon a rövid átrakodási időkről. A sorozatgyártású TrailerConnect® telematika gondoskodik az átláthatóságról, és hűtőlánc hiánytalan dokumentálásáról.

-
2021 - EcoGeneration with aerodynamic bodies
The EcoGeneration not only reduces CO2 emissions. Its aerodynamic design reduces air resistance and can achieve fuel savings of more than 10%. In addition, the EcoFLEX and EcoVARIOS offer height-adjustable rear ends with easy handling, allowing them to respond flexibly to the load volume.

-
2022 - More than 40 innovations at the IAAUnder the motto "Innovations for Transport Efficiency", Schmitz Cargobull is presenting a holistic portfolio of innovative new products and services, which above all increase economic efficiency for users. The product innovations focus on aerodynamics to reduce emissions and costs, cooling efficiency for temperature-controlled freight, reducing vehicle weight while maintaining robustness, and the use of telematics data for greater process efficiency.

-
2023- New Hybrid Transport Refrigeration Units for USA
Schmitz Cargobull and the US trailer manufacturer Utility Trailer Manufacturer Company LLC have founded a joint venture - "Cargobull North America" (CBNA). As a first step, the partners have developed two transport refrigeration units (TRUs), based on the Schmitz Cargobull S.CU. The 625 Hybrid and 655 MT (Multi Temp) are specially designed to meet the strict emissions requirements of California. The units come equipped with Schmitz Cargobull’s TrailerConnect® telematics system, which is exclusively installed in Utility Trailer's refrigerated trailers.

-
2024 - S.CU d80 with ePTO interface
The S.CU d80 transport refrigeration unit is available ex works with an optional interface for an electric power take-off (ePTO) - for maximum flexibility in mixed fleets, regardless of the drive type and manufacturer of the tractor unit. Thanks to the intelligent control system, power is supplied automatically via the ePTO or, if required, via the integrated diesel generator. This means that the cold chain remains reliably protected at all times - without any additional investment in HV batteries or e-axles in the trailer.

-
2024 - S.CS MEGA for intermodal transport
September 2024 - The S.CS MEGA combines the strengths of a road vehicle designed for high-volume transport with the advantages of a robust semi-trailer for rail transport. Thanks to the specially developed MEGA chassis and the height-adjustable VARIOS body, it offers maximum payload and flexibility. Haulage companies benefit from a well thought-out concept that significantly increases efficiency in Europe-wide transport.

-
2025 - BERGERecotrail Evolution Generation
BERGER Fahrzeugtechnik and Schmitz Cargobull combine the best of both worlds and present the new generation of lightweight trailers with BERGERecotrail® chassis and versatile Schmitz Cargobull body. Entry into the new Evolution series starts with an unladen weight of 4.8 tonnes. The vehicles of the new generation are among the lightest on the market and are designed for maximum payload and efficiency. With the certified, universal Schmitz Cargobull body, they can be used for many different industries and transport tasks.

-
2025 - S.CU dc90 - for greater efficiency and lower energy consumption
Schmitz Cargobull is the first manufacturer to introduce the environmentally friendly refrigerant R454A as standard in the S.CU modular system - a strong signal for sustainable transport solutions. With the introduction of the new refrigerant, Schmitz Cargobull is again setting new standards in terms of efficiency, sustainability and future-proofing in temperature-controlled transport with the new S.CU dc90 transport refrigeration unit. The new unit replaces the proven S.CU dc85 and offers technical innovations that exceed the increasing demands on performance and environmental compatibility. It is characterised by up to 6% higher cooling capacity and up to 10% lower fuel consumption compared with the predecessor model S.CU dc85.

